Tag Archives: Etika

Etika – Környezetvédelem Természetvédelem

Etika – Kornyezetvédelem.doc

A természetvédelem

Írta Berezvai Dániel

A természet védelmére a mai világban kevés embernek van ideje. Pedig mindenki, aki híreket néz vagy olvas, tudja, hogy az milyen fontos. De vajon el is hisszük?

Minden faj törekszik a természettel való egyensúlyra, kivéve az ember. Míg a ragadozó állatok a természetes kiválasztást segítik elő azzal, hogy a leglassabban menekülő áldozatot elkapják és megeszik, az embernek a legerősebb, leggyorsabb, legszebb trófea kell, csupán kedvtelésből. A csúnyácska, alultáplált, (ezért lassan futó) kis őzgida levágott és kitömött szomorú feje nem díszítené úgy a vadászatot kedvelő gróf úr előszobáját, mint a legkecsesebb tartású szarvasé, vagy legdúsabb sörényű alfahím oroszláné. A természetes kiválasztódás elve szerint csak a legalkalmasabb éli túl. Az emberi faj elve ezzel szöges ellentétben áll: A legszebbet megöljük, kitömjük és kiállítjuk! A gyenge hadd maradjon élve.

A The Matrix című filmben egy mesterséges intelligencia (Agent Smith) az emberi fajt a vírusokhoz hasonlítja. Mi, emberek nem beilleszkedésre törekszünk, hanem uralomra. A vírusokhoz hasonlóan mi is megszállunk egy területet, és addig szaporodunk, amíg minden természetes erőforrás elfogy: kivágjuk az összes erdőt, laposra bányászunk egész hegyeket, szárazra szívjuk földünk kőolaj- és földgáz-lelőhelyeit. És ezt addig folytatjuk, amíg a bolygó egy lakhatatlan sárgolyóvá alakul és el kell költöznünk…     Az eredeti szöveg:

I’d like to share a revelation that I’ve had during my time here. It came to me when I tried to classify your species. I’ve realized that you are not actually mammals. Every mammal on this planet instinctively develops a natural equilibrium with the surrounding environment. But you humans do not. You move to an area and you multiply and multiply until every natural resource is consumed and the only way you can survive is to spread to another area. There is another organism on this planet that follows the same pattern. Do you know what it is? A virus. Human beings are a disease, a cancer of this planet. You are a plague. And we are… the cure.

A szerintem nehezebb szavak:
Revelation=felfedezés
Classify=osztályoz
Equilibrium=egyensúly
Surrounding- environment=környezet
Consumed=felhasznált
Organism=szervezet
Pattern=sablon, minta
Plague=pestis, csapás

Sokan félnek a globális felmelegedéstől. Én jobban aggódom, mikor nyáron jég és hó esik a nyakunkba eső helyett, télen pedig pólóban, biciklivel járhatok a boltba, annyira nincs hideg. — Ma február elseje van, kezdődik a meteorológiai tél utolsó hónapja. A mai nap fő eseménye: Leesett az első nagy hó. De hiszen már február van! Remélem, azért a júliusi születésnapomra nem kell kabátot venni.

Mi kertes házban élünk, otthon szelektíven gyűjtjük a papírt, fémet, műanyagot, üveget. Édesapám minden héten elviszi a legközelebbi telepre, ami összegyűlt. De honnan tudjuk, hogy érünk-e, segítünk-e ezzel bármit? A fémet általában kilopkodják a tárolóból eladni ócskavasnak, a papírt elviszik gyújtósnak, az üveg újrahasznosítása a legkevésbé sem gazdaságos, a műanyagot pedig beszüntetni kellene, nem újrahasznosítani. Az egyetlen szelektív hulladékgyűjtés- típus, aminek hasznát is látom, az a szerves anyagok elásása, a komposztálás. A növények tényleg nagyra nőnek tőle, és annyival kevesebb szemét kerül a kukába, csatornába.

Az atomerőművek 7-10°C-nyi hőmérsékletkülönbséget okoznak a folyókban. Míg ez egyeseknek nem tűnik soknak, néhány hal mégis (jogosan) észreveszi, sőt akár tüntetőleg bele is pusztul. Ez a környezetrombolás egyelőre elfogadható, mivel ha nem a folyófűtés öli meg azt a párszázezer halat, akkor a vegyi-alapon előállított elektromos áram mellékterméke, a sav fog még nagyobb pusztítást véghezvinni a hal- és állatállományunkban.

Sok munkahelyen tilos ablakot nyitni. Akár pénzbírságot is kiszabnak az ablaknyitogatókra. Hogy miért? A légkondicionáló berendezés miatt. Olcsó az ablak fölé szerelni, ezért sok helyen gondolkodás nélkül oda is rakatják. Mikor pedig mennek panaszkodni a gyártóhoz, hogy fűti a helyiséget nyáron, akkor veszik csak észre, hogy “Hát persze, a nyitott ablakon visszajön a gép által kifújt meleg levegő!” – ekkor hozzák meg a szabályt, hogy minden ablakot zárva kell tartani télen-nyáron. Az eredmény: a dolgozók oxigénhiánytól fuldokolnak à feltekerik a légkondit maximumra, hogy azért egy kis levegőt is cseréljen à a villanyszámla megugrik. Eredmény 2: a fuldokló alkalmazott lassabban dolgozik à több munkaerőre van szükség à a fizetés lecsökken à nő a stressz. Mennyivel egyszerűbb – és olcsóbb! – lett volna az ablakot kinyitni, légkondicionáló berendezés vásárlása helyett.

A sok negatív dolog után most szeretnék valami pozitív gondolattal is foglalkozni, úgyhogy elmesélem, hány madarunk is van telente és mi a hasznuk – körülbelül 40:

A házunknak van 4 ablakpárkánya, azon 10-10 madár. Hogy miért maradnak ott? Az rendkívül egyszerű, napraforgómagot kell nekik kiszórni naponta kétszer. A napraforgómag egyébként rendkívül olcsó, és sokkal környezetkímélőbb a permetezésnél. A madarak fő haszna nyáron a gyümölcsevő férgek elpusztítása. Ha egy meglehetősen alacsony, 20 féreg/madár/nap indexszel számolunk, akkor is 800 almát, szilvát, körtét mentünk meg naponta a ház körüli fákon! Télen odaszoknak az ablakpárkányra, nyáron pedig ott maradnak a kertben, fészkelnek, és fiókát nevelnek. (Ekkor napi 100-200 kártékony élőlénytől szabadítják meg a gyümölcsöst anyamadaranként!)

A hétköznapi ember legegyszerűbben otthoni takarékoskodással segíthet. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szerint a lakás hőmérsékletének 2 fokkal való csökkentése (például 22 fokról 20-ra) 11 500 vagy akár 27 000 Ft áramköltséget takarít meg telente. Ennél még több, 182 000 Ft-os megtakarítás, ha fürdés helyett zuhanyozunk. (Persze azoknak, akik órákat állnak a víz alatt ezt nem ajánlanám.) Izzólámpáink modernizálása is évi 14 500 megtakarított forinttal egyenlő.

Budapest, 2010. február 1                                                               Berezvai Dániel

Statisztikák: 3 oldal, 871 szó, 6006 karakter, 10+1 bekezdés

Megj.: Vegyi úton nem hiszem, hogy termelünk egyáltalán áramot, de a szénégetés à CO2 példa is sokkal károsabb az atomerőműveknél. A fogalmazásban szereplő adatokat a megfelelő minisztériumok honlapjairól szereztem.

Demokrácia és Diktatúra

Etika – Demokrácia és Diktatúra.doc

Demokrácia[1] és Diktatúra

Írta Berezvai Dániel

“A diktatúra és a demokrácia között az a különbség, hogy a diktatúrában az egyik ember legyőzi, megalázza és kizsákmányolja a másikat. A demokráciában a másik ember teszi ugyanezt az egyikkel.” – Karinthy Frigyes[2]

A fenti idézet Karinthy humorának egy nagyszerű példája. Egyik rendszer sem tökéletes. Sőt! Messze vannak attól. A diktatúra az emberek kihasználásáról szól, a demokrácia pedig a rendszer kizsákmányolásáról. Íme, egy példa a modern demokraták gondolkodásmódjáról:

Nem egy embert ismerek, aki csak azért kötött házasságot, hogy 5%-kal kevesebb legyen a házán, autóján a havi törlesztőrészlet. A törvények hálója elég nagy, bonyolult és hibás ahhoz, hogy mindenhol találni lehessen ilyen kihasználható réseket. Csak nyitott szemmel kell járni, “helyesen” értelmezni szabályainkat

“A törvény előtt mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek.”

Aki ezeket a réseket jól ismeri, bizony egyenlőbb lesz. Több juttatást kap az államtól, pénzeket vesz föl különféle jogcímeken, ügyesen kihasználja a rendszert.

A demokrácia és a diktatúra egymással ellentétes, mégis összetartozó fogalmak. Például ha fegyvert rántunk egy rendőrre, nem fog felszólítani, hogy “Az 1995. évi RSzSz törvény CVII cikkely 3. paragrafusának alapján jogomban áll arra utasítani, hogy dobja el a fegyverét és hagyja magát őrizetbe venni!”, hanem egyszerűen belénk lő egyet. A rendőrnek joga van az önvédelemre, nekünk pedig nincs jogunk fegyvert használni. 2-0 a rendőr úr javára. Abban a pillanatban, hogy megszegjük a törvényt, lemondunk az emberi bánásmódhoz való jogunkról.

 

Demokrácia

A demokrácia szó jelentése[3] “a nép uralma”. (Az ógörög démosz (nép) és kratein (uralom) szavak képzős alakjakjából, a “demokratia” szóból származik.) Ez a bizonyos népuralom abból áll, hogy a nép egyes tagjai (először csak az arisztokraták, majd később minden 18 évnél idősebb férfi, végül a XX. századtól a nők is) szavazójoggal rendelkeznek. A legtöbb kérdést pedig többségi szavazással döntik el.

“A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél.” – Winston Churchill

Egyet értek Winston Churchill véleményével. Sajnos nem tudom, hogyan lehetne a világot megjavítani, ezért kénytelen vagyok elfogadni azt jelenlegi állapotában, még ha nem is tetszik. A mostani demokratikus rendszer még mindig sokkal jobb, mint ha újra diktatúrában élnénk. A demokrácia alapötlete nagyon szép. A demokrácia elméletben akár még ideális rendszer is lehetne. De a gyakorlatban nem az. Ezt belátva én szabad óráimban a rendszer fejleszthetőségén töröm a fejem…

Eddig eredménytelenül. A hibákat jól látom, mindannyian látjuk. De amikor cselekedni kellene, megtorpanunk. A rendszer szidása minden magyarnak nagyon jól megy, órákat töltünk el fölösleges, üres politizálással – vagyis a politikusok szidásával – minden nap.

Szerintem a demokrácia jelenleg legnagyobb problémája a szavazás. A XVIII. kerületben élek, itt olyan szinten passzívak az emberek, hogy a választópolgárok több mint fele nem ment el szavazni. Érvénytelen is lett a választás, meg kellett ismételni.

Egy másik, még mindig a szavazáshoz kapcsolódó súlyos akadály az érdeklődéshiány, értesületlenség, tudatlanság, ignorancia. Én például úgy mentem el szavazni, hogy megkérdeztem szüleimet, kire szavazzak… Ez ám a teljesítmény! Igazán felelősségteljes döntést hoztam, nem hagytam magam manipulálni, alaposan meggondoltam döntésemet… Kinek is az érdekei fontosak?

A fiatalok az alapján választanak, hogy mennyire jóképű az adott politikus. Szépen mosolyog-e, vagy inkább vicsorog? A haja meg van fésülve? Ezzel szemben az öregek a magasabb nyugdíjat ígérő képviselőnek adják el szavazatukat. A tanárok az oktatási reform mellett kardoskodónak nyújtják át szavazócéduláikat. A munkanélkülieket csak a minimálbér-emelés érdekli, a földművelőket pedig az agrártámogatás növelésén túl mással nem is lehet motiválni. A hűség-komplexusosak[4] akkor is a megszokott pártra szavaznak, ha az már nem szimpatikus számukra.

A politikusok célja a hatalomra jutás. Magyarország fejlesztésének ígérete csak egy eszköz a hatalom elérésének érdekében. Számukra a legfontosabb a nép manipulációja, karizmájuk, népszerűségük fejlesztése, egymás beszennyezése, lealacsonyítása. Másképp látnak mindent: A tömeg statisztika, a kerület választókörzet, az ellenzék pedig ellenség. Mikor volt legutóbb összefogás, vagy egy célért való küzdelem a politikusok között?

Még a legjobb esetben is minden negyedik évben újra van választás. (Rossz eset alatt értem a párt bukását, újraválasztást, a miniszterelnök esetleges elhalálozását, merényletét, vagy akár őszödi beszédét is.) Ilyenkor, választás idején, az egész vezetőséget kidobjuk a parlamentből és egy másik ül be a helyére. A hosszútávú terveket újraértékelik, gazdaságtalannak, nem ideálisnak állapítják meg, majd visszavonják. Összedől az előző miniszter nagy terve, helyette jön a következőé. Ez nem fejlődés, ez stagnálás! Ráadásul minden döntést órákig tart meghozni.

Diktatúra

“A diktatúra valamely személynek vagy csoportnak az állam törvényeit figyelmen kívül hagyó, erőszakszervezetekre támaszkodó, kivételes törvényekkel szentesített korlátlan hatalma.” – A diktatúra fogalma[5]

A diktatúra önkényuralom. Ma mindenki rossz dolognak tartja, de nem volt mindig az. A Római Köztársaságban például ideiglenes, 6 hónapig tartó időszakot jelentett, amit általában háborús veszélyek elhárítására használtak. A diktátornak teljhatalma volt, de csak háborús ügyekben.

A diktatúra szó jelentése időszámításunk előtt száz évvel váltott először negatívba. Ekkor történt, hogy Gaius Marius, Róma akkori diktátora – a történelemben először – felfegyverezte Róma szegényeit, ígérve nekik kalandot, hírnevet és zsákmányt. Az új hadsereggel hatalmas sikereket ért el, a teuton királyság és más ellenségek többszöri legyőzése rendkívül közkedveltté tette Mariust. Nem is egyszer újraválasztották ebben a háborús időszakban. A baj akkor kezdődött, mikor véglegesen megsemmisítette ellenségeit és elkezdte beváltani ígéretét (zsákmány) a szegényhadseregnek. Törvényt hozott, miszerint a veteránoknak föld jár. Az emberek viszont nem akarták átadni földjüket. Erre Marius kivezényelte a hadsereget, ezzel engedelmességre kényszerítve a népet. Hatalmon maradt ugyan, de csak a hadsereg támogatása miatt. 6 hónappal később, mikor lejárt diktátori kinevezése elmenekült.

 

Budapest, 2010. május 3.                                                                Berezvai Dániel

Statisztikák: 4 oldal, 967 szó, 7325 karakter

Felhasznált források: A diktatúra mosolya – Viccek az elmúlt politikai rendszerekről; Mi Micsoda 48: Demokrácia – Az ókori róma; A demokrácia csúfsága; Kisz 1919-1957 ; Továbbá az internetes forrásokat a megfelelő lap alján feltüntettem lábjegyzetként.


[1] Magyarország hivatalos államformája köztársaság, ami nem teljesen egyenlő a demokráciával.

[2] Forrás: http://hu.wikiquote.org/wiki/Karinthy_Frigyes#Humor

[3] Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Demokrácia

[4] Idegi alapú betegség, rossz gyermekkor vagy közeli családtag korai elvesztése következtében alakulhat ki egyfajta beteges ragaszkodás tárgyakhoz, szokásokhoz, politikusokhoz, vagy pártokhoz.

Az emberek 1/5 része már állt pszichológiai kezelés alatt. 20%-unk elméje nem teljesen egészséges! Az enyém sem.

[5] Forrás: http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Diktatúra&diff=prev&oldid=5470528