Petőfi Sándor

(1823-1849)

Kiskőrösön született, 1823. január 1-jén. Apja mészárosmester volt, anyja alig tudott magyarul. Születése után mindössze pár órás életet jósolt neki a bába.

Tisztes jómódban éltek, ezért gondos taníttatásban részesülhetett. Összesen kilenc iskolába járt, változatos eredménnyel. 1838-ban apja anyagilag tönkrement, levette fiáról a kezét. Ezután következett 5-6 évnyi nyomor, szenvedés és vándorlás. 1839-ben, a februári hidegben, gyalog indult Pestre, ahol a Nemzeti Színházban kisegítő munkásként dolgozott. Nem maradt sokáig Pesten, szülei hazahívták.

Sopronban, 16 évesen beállt katonának a császári hadseregbe. Külföldre vezényelték, de nem bírta a hosszú meneteléseket és sokat is betegeskedett, ami miatt végül elbocsátották. Leszerelése után évekig gyalog járta az országot, felcsapott vándorszínésznek is pár hónapra. Megismerkedett Jókai Mórral, egy tanévet kollégiumban tanulással töltött, végül 1842-ben felhagyott az iskolákkal pénztelensége miatt.

1842-től ismét színész lett Székesfehérváron, majd Kecskeméten. Nem volt tehetségtelen, de sikeres sem. Egy évvel később Pozsonyba gyalogolt, ahol munka híján az Országgyűlési Tudósítást másolta. A nyomor elől szinte menekült vissza Pestre, ahol két regényfordításáért kapott tiszteletdíjból enyhített anyagi gondjain. Gyakran megfordult a Pilvax kávéházban, kapcsolatba került a pesti értelmiséggel.

1843-ban újra felcsapott színésznek, most Debrecenben (ahonnan Diószegre, majd Székelyhídra vándorolt). Két hónap múlva betegen, szegényen, éhezve és fázva vánszorgott vissza Debrecenbe, és egy “szegény, de jó öregasszonynál” húzta ki a telet. Ekkor határozta el, hogy felhagy a színészkedéssel, lemásolta legjobb verseit (vagy 80-at), azzal a szándékkal, hogy költő lesz. 1844-ben szeles, havas, esős időben nekivágott a pesti útnak, hogy felkeresse Vörösmarty Mihályt, akinek ajánlására a Nemzeti Kör vállalta is verseinek kiadását.

1844-től a Pesti Divatlap segédszerkesztője volt, ez év októberében írta meg a Helység Kalapácsa című komikus eposzát, és ekkor adták ki első verseskötetét is. Nekivágott a János Vitéz megírásának is, melyet 1845-re befejezett.

Cipruslombok Etelke sírjáról: Csapó Etelke 15 éves lány volt, Sándor ébredező, de meg nem valósult szerelme esélyt sem kapott, mert Etelka váratlanul meghalt. A szerelmes és gyászos verseket egy ciklusba gyűjtötte, és 1845 márciusában meg is jelent könyv alakban. (A 22 éves költő és a kislány között 7 év korkülönbség volt.)

1845-ben kilépett a divatlap szerkesztőségéből, ekkor már népszerű költő volt. Felvidéki körútja valóságos diadalmenet volt, mindenhol lelkesen üdvözölték. Az erről szóló útirajzát Úti jegyzetek címen adták ki.

Mednyánszky Berta: Egy újabb sikertelen szerelem Petőfi életében. Megkérte a kezét, de a lány apja hallani sem akart a házasságról. 1845 októberében adták ki versciklusát, Szerelem Gyöngyei címmel. Ez után nyugtalanul utazgatott, kedélybetegség, borúlátó hangulat uralkodott el rajta.

Versek II című második verseskönyve 1845. november 10-én jelent meg. Sokat volt otthon novembertől. (Ez az 1845-ös év rendkívül tartalmasan telt el!)

Még 1845-ben írt 66 epigrammát, de már csak 1846-ra adták ki, Felhők címmel (Versciklus). További művei: Tigris és Hiéna dráma, A hóhér kötelén regény.

Életében a fordulópont 1846-ban következett be. Elmúlt kedélybetegsége, újra jókedvű lett, visszatért Pestre, türelmetlen étvággyal vette bele magát az irodalmi és a politikai életbe. Megszervezte a Tízek Társaságát a zsarnok lapkiadók ellen, de új folyóiratát nem sikerül elindítania (Pesti Füzetek).

Szendrey Júlia: Szatmári útján, 1846-ban találkoztak, és 1847-ben már meg is házasodtak. Petőfi azonnal esett szerelembe, Júlia viszont csak mikor Sándor már majdnem lemondott róla, akkor adott egyértelmű választ. “1000-szer, Júlia”. A szülők tiltakoztak az esküvő ellen, de mégis megtartották azt, pontosan megismerkedésük évfordulóján.

Arany János: Igazi barátra lelt a Toldi írójában. Petőfi a mű elolvasása után egyből lelkes prózai és költői levélben köszöntötte a nagyszalontai jegyzőt. Ettől kezdve élénk és egyre bensőségesebb levelezés bontakozott ki közöttük. Személyesen is találkoztak, 1847-ben, Pesten.

Összes Költemények címmel 1847 márciusában jelent meg kötete. Felvidéki útjáról az Úti Levelekben számolt be. 1848-tól a forradalomvárás lázában égett. Március 15-én ő volt az egyik vezető (ekkor írta a Nemzeti Dalt is), de kevesellte az elért politikai eredményeket, és hamar kiadta a respublika (jelentése: köztársaság, van egy ilyen című verse is) jelszavát. Királyellenes versei, népgyűlésszervezései és kormányellenes politikai támadásai miatt menekülnie kellett. Népszerűségét is fokozatosan kezdte elveszíteni. Ekkor írta Az Apostolt, mely politikai nézeteinek változását foglalja össze egy elbeszélő költeményben. (Nagyon hosszú, nem maradt időm végigolvasni.)

A nemzetgyűlésbe ugyan nem jutott be, de a szabadságharc idején századosi rangot kapott. Egyelőre csak nem-harcoló alakulatoknál teljesített szolgálatot, ezért el kellett tűrnie az ellene irányuló vádaskodásokat és célzásokat: “Még él, nem esett el a harc mezején!” Eközben gondoskodnia kellett szüleiről és várandós feleségéről is. 1848. december 15-én fia, Zoltán megszületett. Ezután kérte áthelyezését Bem seregébe, mert kötelességének érezte, hogy harctérre menjen. 1849 januárjában jelentkezett Bem tábornoknál, aki nem beszélt magyarul. Egyből megszerette, segédtisztnek nevezte ki Petőfit, futárszolgálattal többször is menesztette Debrecenbe, hogy távol tartsa az ütközetektől. Később Klapka Györggyel összetűzésbe került, emiatt kilépett a hadseregből. Tiszti fizetése megszűnt, súlyos anyagi gondok gyötörték. Szülei majdnem egyszerre haltak meg.

Folyamatosan menekültek a harcok elől, eltört egy kocsirúd is, végül Bem (biztonságos) táborába költöztek, ahol visszakapta rangját és fizetését, de se fegyvere, se lova, se egyenruhája nem volt. Civilként vett részt a 2700 a 16000 elleni magyar-orosz csatában, ahol eltűnt, 1849. július 31-én.

2 és fél óra, 810 szó, 6034 karakter.